Bejelentkezés

Támogass minket!

Szavazás

Milyen gyakran kerékpározol?
naponta
69%
hétköznapokon
5%
hétvégeken
9%
ritkán
12%
nem kerékpározok
4%
Összes szavazat: 91

Bihar-hg. időjárása

2005 decemberében a Mező-havasra

Esemény dátum: 
vas., 2005-12-18

2005.dec.18.-án egy maroknyi Bihargós csapat megpróbált feljutni a már többször megjárt Bihar-hegység-i 1627m magas, szép kilátást nyújtó kúpos MezÅ‘-havasra.

Reggel Perei Árpi, Barati Zoli, Nagy Attila, és jómagam Pap Attila 40cm-es porhóban indultunk el a gyönyörű BiharfüredrÅ‘l. Vonuló gomolyfelhÅ‘zet, -12 fok, kék égbolt és jó hangulat uralta a reggelt. Szépen haladtunk majd egyre mélyebb lett a porhóréteg a bakancsunk alatt, és lassult a tempó fölfelé haladva. A Papok-feredÅ‘je nevű gyönyörű tisztáson ettünk egy-két falatot abból a kajából, ami addig nem fagyott meg. Ugyanis itt már fújt a szél, és olyan -15 fok lehetett! Jégkristályos lett az almánk, a tea, és a vizünk is. Zoli letette a kesztyűjét a hóra, amit 1 perc múlva már szinte nem tudott visszahúzni levörösödött kezére. Érdekes, hogy a narancs nem fagyott meg, gondolom a cukortartalom miatt. Tovább mentünk, bár eddig a pontig a nagy hó miatt elég lassan tudtunk haladni és gyorsan szaladtak az értékes órák.

A MezÅ‘-havas alatt közvetlenül már combtÅ‘ig süllyedtünk a gyönyörű érintetlen bihari tájban de egyre kevesebb lett az esély arra, hogy azon a napon feljuthatunk e gyönyörű körpanorámát adó csúcsra. Már négykézláb sem jutottunk elÅ‘re csak 10 perc alatt 5 lépést! Ezen a ponton visszafordultunk. A MezÅ‘-havas ma nem engedett fel bennünket, pedig nagyon lelkesen küzdöttünk. Mire visszaértünk Biharfüredre a Napkorong eltűnt a látóhatár alá és szép vöröses színűre festette a horizontot. Azért az indulás elÅ‘tt -11 fokban Bihargós pólóra vetkÅ‘zve fotóztuk magunkat! Emlékezetesen szép téli túra volt Karácsony elÅ‘tt.

A karácsonyi képeslapok akár itt is készülhetnének, annyira magával ragadó a Bihar-hegység télen!

Este kellemes érzéssel tértünk haza otthonainkba.

Üdv. Pap Ati

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Aktuális túráink

IMG_7581
2024, április 20. szombat
Túravezető: Varga Sándor
Svédország
2024, szeptember 7. szombat - 2024, szeptember 22. vasárnap
Túravezető: zsoooc

Közösségi oldalak

Támogatóink

Tartalommegosztás

Tartalomátvétel